A fogszuvasodás ellátásakor arra törekszünk, hogy a szuvas foganyag eltávolítása után a hiányzó részt olyan anyaggal pótoljuk, ami a legmegfelelőbb mind esztétikai mind funkcionális szempontból. Az amalgám, és a „lézeres” esztétikus, ún. kompozit tömések élettartama 3-5 évig terjed, ezalatt a másodlagos szuvasodási folyamat elindul és a tömést cserélni kell. Napjaink korszerű fogászati töméstípusainak és anyagainak élettartama ezek többszöröse, helyes elkészítés és rendszeres fogászati kontroll mellett akár 15-20 év is lehet. Ez a betét vagy más néven inlay.
Mi az inlay
Az inlay, más szóval betét egy speciális tömésfajta, amely a hiányzó fogszövetet pótolja, helyreállítva annak anatómiai formáját, rágóképességét, funkcióját. A tömést a fogtechnikus készíti el a fogorvos által vett lenyomat alapján. Ezért nem a szokásos módon kell előkészítenünk a fogba az üreget. A laborban elkészült tömésnek később a helyére kell csusszanni, így ügyelni kell arra, hogy az üreg falai néhány foknyira tartsanak össze az üregben befelé haladva. Miután nem kell attól tartani, hogy az anyag idő előtt megköt, nyál vagy vér éri, ráadásul „korlátlan” idő áll a fogtechnikus rendelkezésre, így a legszebb és legideálisabb formákat tudja megmintázni. Készülhet aranyból, porcelánból, vagy ezek keverékéből, és műanyagból. Az inlay töméstípus precízebb, és mivel egy fogtechnikus készíti lenyomat alapján, két ülésben készül el. A rendelőben készült töméshez hasonlóan, érzéstelenítés után, fúróval eltávolítjuk a fog üregéből a szuvas részeket, majd lenyomatot veszünk a kialakított üregről. Ezután szükség esetén ideiglenes tömést teszünk. Következő alkalommal az ideiglenes tömés eltávolítása után, a fogtechnikus által elkészített tömést beragasztjuk a fogba. Az inlay-k különböző anyagból készülhetnek, ezek határozzák meg az élettartamukat.
Arany betét
Az arany inlay nézetem szerint a legjobb tömésfajta. Egyik előnyös tulajdonsága, hogy képlékeny volta miatt a fogakra simítható. A hagyományos esztétikus töméseknél a tömőanyag az UV lámpa hatására valamelyest zsugorodik, így virtuális rés keletkezhet a fog és a tömés között, amelyen keresztül baktériumok hatolnak be, és másodlagos szuvasodást okozva, tovább ronthatják a fogat. Az aranynál ez nem fordulhat elő, hiszen rásimítjuk az üreg széleire, így nincs rés. Ezért az egyik leghosszabb élettartamú tömés. Mindemellett bakteriosztatikus hatású, azaz a baktériumok szaporodását gátolja. Nem színeződik el, nem allergizál, teljességgel biokompatibilis, anyagának semmilyen káros hatása nincs a szervezetre. Hátránya, hogy sok beteg nem fogadja el az esztétikai hatást.
Arany-kerámia inlay
Picit javíthatunk az esztétikai élményen azzal, hogy a látható részek porcelánból készülnek, és csak a szélek illetve az inlay alapja készül aranyból. Így az arany összes előnyös tulajdonsága megmarad. Ennek a kombinált töméstípusnak az előnye, hogy pontos a széli záródása az arany polírozhatóságából kifolyólag, és esztétikus, mivel a látható részek porcelánból készülnek. Csak a széli részek aranyszínűek, rágófelszíne fehér.
Kerámia betét
Akik a teljes esztétikai élményt helyezik előtérbe, azoknak a porcelánból készült inlay-t javasoljuk. Az elkészült betétet speciális ragasztókkal rögzítjük az üregben. Inlay-vel egyébként olyan fogat is felépíthetünk, aminek nagy része hiányzik és esztétikus töméssel már nem állítható helyre. A porcelán és műanyag inlay esztétikai hatásuk miatt magas igényeket elégít ki. A megerősített műanyagból és porcelánból készülő inlay-k 8-12 évre biztosítanak elégedettséget pácienseinknek. Alkalmazásával élethűen utánozható bármilyen fog színárnyalata, egyéni színezettsége. Olyan fog felépítésére is lehetőség van, aminek nagyon sok része hiányzik, de esztétikus töméssel már nem állítható helyre.
Nyomtatható verzió
A teljes cikk kinyomtatásához PDF formátumban kattintson ide: inlay tömés (169kb)